Chapter 2 - Hogyan utazzunk Süti módra Vol 1.

2009. január 2.

Halihó!

(Bevezetésként, 4 napos volt az AuPair akadémia New York City-ben. Persze a maradék 80 akármennyi csaj plusz egy fiú oda meg vissza voltak a várostól, de én már a 2006-os látogatásom végett inkább másra fókuszáltam, mint például unokatesómékra. Én voltam az utolsó személy, aki elhagyta a szállodát a hamarosan olvasható körülmények miatt... Kiderült valamint, hogy az én családom most nem Buffalo-ban tartózkodik hanem úgy döntött, hogy elmegy nyaralni Puerto Rico-ba. Szóval az összes téli cuccommal elindultam a karácsonyi melegbe, hisz ez az info nem jutott el hozzám és az akadémia előadói mondták meg nekem, hogy én máshogy fogok eljutni a családhoz, nem úgy mint az átlag. Hisz az átlagot vagy összeszedte a szállodában a család, vagy lefoglalták nekik a repjegyet NYC-ből az adott városba, ahol majd dolgozni fognak... Szóval így lett, hogy nekem a karácsonyom rövidnadrágosan és csokibarnán telt...)

Na, jelentkezem én csak eddig nem volt alkalmam hosszabb időre leülni és írni hogy mi van velem. Nos, Puerto Rico –ba az eljutás sem volt egyszerű, mert a repülőm időjárási okok miatt egy órával késöbb szállt  fel és Orlandoban csak fél ora átszállási időm lett volna. Így két idegeskedés és 3 basszus után szóltam a stuardess-nek hogy nekem lenne csatlakozásom San Juanba. A késés miatt pont akkora szállt le a repülő amikor a másik indult volna.  Lényeg a lényeg nem késtem le, mert rajtam kívül még 4 másik ember is repült San Juanba és így megvárt minket a repülő. 

San Juanba kb. fél 4 kor értem hajnalba. most képzeld el egy árva teremtett lelket nem találtam a reptéren pár utasonkívül, akik aludtak és néhány reptéri alkalmazotton kivul, akik persze nem tudtak angolul csak spanyolul próbálták meg nekem elhadobalni hogy mi hogy lehet.  A prolémám az volt hogy a 3. át szálláshoz kellenek-e a poggyászaim vagy sem? (Persze hogy kellenek, főleg úgy hogy más légitársasággal folytattam utamat, csak ha az ember még sose repült volna össze vissza az világban egyedül, honnan tudná hogy müködnek ezek a dolgok... a szerk.),aztán arra jutottam hogy a JetBlue (amerikai légitársaság kb. olyan mint az AirBerlin, a szerk.) honnan tudná hogy nekem van egy 3. repülésem egy másik légitarsasággal, ugyhogy megkerestem  a pogyászomat  még jó …. és nagy nehezen, hosszas keresgélés után megtaláltam a CapeAir pultját, ahol közölték velem, hogy az én gépem csak 2 ora mulva indul, majd menjek vissza késobb. na hát gondolhatod milyen messzire mentem kb. 3 lépést hogy a többi ember elférjen melletem.  Nagy nehezen sikerült becsekkolni aztán szépen átmenten a vámon és vártam, h akkor induljunk. A nőci aki szedte a jegyeket szolt, hogy akkor megy egy repülő, arra mar nem figyletem hogy milyen csak hogy menjek mar na. Mutatom a jegyem neki, de mondta, hogy nem én majd késobb jövök. Hát mondtam magamban ilyen nincs itt ragadtam San Juan- ba a semmi közepén, senkit se ismerek és még mosolyognom is kéne hozzá. Hát persze hogy sík ideg lettem. Aztán mint kiderült én egyedul repültem Vieques-be egy kis csesznye géppel max. 8 embernek elegendő hellyel. Amikor megláttam majdnem felröhögtem, hogy ezt ugye nem gondolják komolyan…aztán mondtam nekik hogy kelloképpen furcsállom a helyzetet, mert egész éjszaka nem aludtam és hogy ez a 3. repülésem az éjszaka. Aztán felszálltunk... az hogy vagyok a levegoben nem is tudom milyen magasan az okés volt, de az hogy szinte látom a lábam alatt a vizet meg mellettem mozognak a szárnyak, mint amik most akarnak szétesni, na az egy kicsit aggaszto volt. Másik oldarol meg gyonyorű volt látni azt hogy, hogy esik az eso és most nem alulrol hanem oldarol; szép egyszerűen szép. És megérkeztem. Leirhatatlan volt, de mindezek után felmerult a kérdés bennem, hogy azon a kicsi bizbasz gépen hol voltak a táskáim, mert h én nem láttam oket. Aztán megtaláltam Melissát és mentunk  a házhoz. Végre. a táskáim is meglettek végül. (és én még otthon azon paráztam, hogy hogy fogok átszállni Frankfurtban... nah ez volt a kihívás nem a Frankfurt-i)

Rájöttem hogy tudnék itt élni vagy legalább is egy házat biztos, hogy vennék ha lenne egy csomo pénzem, de most csak marad az álmodozás amig meg nem nyerem az 5 lottot. :) Nagyon tetszett és remek volt az ido, mondjuk az, hogy minden nap esik az eso kicsit zavaro, de a 30-35 fok azért kellemes, de nyomaszto a páratartalom miatt  Még ha az utazástol lettem volna fáradt de rátett még az idojárás is.  Megtörtént életem elso reggelije a családdal: pancake rántottával narancs juice-szal. Fincsi volt. Aztán minden nap mást csinaltunk és rájöttem hogy kell nyaralni; igy ahogy mi csinaltuk PR-ban. Mindennap más és így gyors és tartalmas. Voltunk a mangrove fák között kajakkal (van rola kép is!!!) voltunk szinte az osszes strandon ami van a szigeten és mindegyik más hőmérsékletű ami azért nem mindegy. kb fél ora napozással, de lehet h tobb összeszedtem a nyári barnaságomat és már legalább nem vagyok olyan hóka mint amikor elindultam. Voltunk esti sétán a városban vmi fesztivál volt és mindenki az utcán volt(zene bona kaja miegymás) néha voltam internetközelben de akkor csak egy gyors válasz, gyors olvasás és mentem is, mert azért nekem is volt dolgom. Azalatt a hét alatt kb összesen 4 orát kellet vigyáznom a gyerekekre. ami a kezdeti igényeimnek totálisan megfeleltek :) Aztán mielött haza jottunk volna meglátogattunk Melissa barátnőjét aki az FBI- nál dolgozik. Amúgy egy tök normális csajt képzelj el egy gyönyörű lakással. Aztán ő vitt ki minket a reptérre a 26- n hajnalban. 3-kor indult a gép vissza New Yorkba aztán a csatlakozással itt voltunk reggel 8-ra Buffaloban.

A 26-át mindannyian átbóbiskoltuk aztán persze mindenki aludt 5 fél 6 körül. Azóta felfedtem a házat, ami nagyon nagy. Három szintes tipikus 1910-ben épült ház. Egyik percben leesik az állam, hogy rohadt nagy, még nekunk Dömötöréknek is nagy lenne, másik percben a sok hülye amerikai horror és sorozat jut az eszembe hogy Úr Isten ilyenekbe laknak a sorozatgyilkosok, pszichopaták és hasonlók  vagy épp melyik lépcsőforduloban szur le a Freddy Kruger. De persze ezeket a gondolatokat gyorsan elhesegetem hisz ez a valóság és nem Hollywood :). Tegnap azaz 27 –én volt nálunk karácsony PR miatt.

Azota meg volt két munkanapom és visszasírom a PR-ban eltoltott idot. Most kb. 7-tol este 6-ig kell a gyerekekre figyelnem, persze a megfelelő igények mellett olvasásgyakorlás, pelenkacsere normális viselkedésre tanitás etc. Alina-tól folyamatosan kapom azt, hogy az elozo aupair ilyen volt, olyan volt, ezt csinálta, azt csinálta, ezt engedte meg és hasonlok, de én meg nem o vagyok ugyhogy szokjanak hozzá, hogy én máshogy csinálom. Hát na... beköltözött a rend és fegyelem a házba! :) persze csak annyira amennyire normális. Első nap nem nagyon tudtam mit csináljak a gyerekekkel, mert nem volt elképzelésem hogy eddig mit csináltak egyáltalán a szabadidejükben. Ma viszont kaptam listát, (azok a fránya listák...) ami segitett sokat ugyhogy nem volt para, csak kellloképpen fáradt vagyok és igényem van az alvásra. 

Ma főztem nekik jo kis paprikáskrumplit és Melissának nagyon izlett, szo mi szo nekem is :) (a kezdeti lelkesedés...)

remélem eléggé kimeritő voltam és majd még jeletkezem

pusza

jaj majd el felejtettem: a képeket folyamatosan fogom feltölteni erre a helyre...