Chapter 11 - CANADA ON avagy Hamiltoni cserkészbál és instant Toronto

2009-06-23

Hey,

Ahogy ígértem és be is tartom a szavam akkor Toronto és Cleveland. Egyszer volt hol nem volt, volt egy lány, aki szinte már éjjel nappal gyerekekre, egészen pontosan 2 darab kisördögre vigyázott a híres neves Amerikában. Kapcsolatokat épített, ahogy volt lehetősége és nem győzte kapkodni a fejét, hogy mi történik körülötte. Egyszer aztán Puerto Rico és a januári Cleveland valamint a kisebb nagyobb helybéli utazgatások után végre átlépte a határt. Nos, ezek után magamról úgy fogok beszélni, hogy tényleg ÉN mesélem, mert magamról E/3 személyben irtó nehéz írni, meg persze frappáns kezdetnek mindig lennie kell! ;) :P

Azon a héten, amikor volt a Memorial Day hétvégén, azaz Május 30-31. én mentem a magyar társasággal KANADÁBA!!! Ennek az utazásnak azért van akkora jelentősége, mert március 3. hetében majdnem mentem Tabitáékkal, de nem volt egy nyamvadt aláírás a DS- form-n. Ez annyit jelent, hogy ki Kanadába még ki tudtam volna még menni, de vissza már nem engedtek volna. Szóval akkor nem mentem és irigykedve néztem Tabi képeit, hogy mennyi jó sok mindent néztek meg. Akkor megígértem magamnak, hogy ha törik, ha szakad, én fogok még kanadai földön járni. Tervem valóra vált a Cserkészbálra menetellel, ami Hamilton-ban volt. (Ha van valaki annyira buzgó és megnézi, a térképen ezek a városok nagyon közel vannak egymáshoz, így sok mindent meg tudtunk nézni végülis nem sok autókázással. Nem tudom eldönteni, hogy éljen –e a globalizáció vagy csak ez szimplán azzal letudható, hogy nem Európa.) Nos, hogy talán végre magáról a trip-ről is beszéljek ne csak az előzményekről. Szombat reggel felkeltem, beszéltem Zsuzsival arról, hogy mikor és hogyan indulunk. Összeszedtek olyan 11 körül aztán még mentünk reggelit venni meg Zoli tesójának adtunk oda vmi parkolós jegyet és nagy nehezen, de sikerült elindulnunk.

A határon sztem nem voltak sokan, de persze a határőrnek kicsit fura volt a háromféle útlevél és persze mindenki azon a hülye érthetetlen nyelven beszélt akkor, amikor épp nem a kérdésekre válaszoltunk angolul. Ennek örömére kipakoltattak mindkét, megnéztek mindent, hisz ezek szerint nem hitték el, hogy valóban magyar bálba megyünk és másnap jövünk vissza. Persze bent az irodában ott azért már poénkodott a határőr bácsi, hogy húúúú magyarok, finom a szilvás-gombócotok! ;) Lábjegyzetben megemlíteném, hogy ilyen mogorva szőke elméletileg jó megjelenésű és csinos hölggyel, aki megint végigkérdezgetett minket, hogy honnan a frászból jöttünk, még 20 teljes életévem alatt nem találkoztam. Megállapítottam, hogy az amerikai határon nem volt ennyi bajom, mint akkor a Kanadain. Ha rosszabb napom lett volna, akkor még bosszantott is volna ez az egész szitu, de annak a puszta ténye, hogy Kanadába megyek, annyira elborította a fejem környékét lila/rózsaszín köddel, hogy valahogy nem foglalkoztam vele. Diplomatikusan mosolyogtam és válaszoltam a kérdésekre. A szörnyű ’megpróbáltatások’ után persze olyan érzés fogott el mintha Alice lennék és épp Csodaországba csöppentem volna. Km/óra mindenhol, M7-hez hasonló autópálya felépítés, kicsi dimbes- dombos táj, mint a Dunántúlon….. Nem tudtam eldönteni, hogy valóban csak a szomszéd országba jöttem át, hirtelen pofán csapot Európa szele, de annyira hogy két napig tiszta kába voltam és szinte folyamatosan emlékeztetnem kellett arra, hogy ez a valóság. Zolival ott nosztalgiáztunk, hisz ő egy éve van már kint én meg akkor lassan már fél éve. Ez annyit jelent, hogy zsigerből elő törik, belőled, ha otthon érzed magad vagy legalább is valami nagyon ahhoz hasonlóba. Beugrottunk Krisztiékhez (a szülei kijöttek az 50-es években és azóta is Kanadában laknak; ők voltak a vendéglátók, ők szervezték a bált és náluk aludtunk) mindezt fél 3 kor, amikor is mondtuk, hogy mi még azért elrohannánk Torontoba.

 Na hát el is rohantunk. A CN-tower már messziről hirdeti magát, szinte már túró rudiként megjelenő látomásként, hogy látogass meg (persze ne egyél meg) de az érzés hasonló, azaz csalogató. Folyamatosan azt hajtogattam magamban és néha még hangosan is sikerült, hogy nagyon európai….. Persze az államat folyamatosan vissza kellett tolnom normál helyzetbe, hisz folyamatosan leesett. Belváros: zsúfolt, rengeteg ember, autó, VILLAMOS!!!!!! Budapesthez hasonló utcák. Vagy kétszer azt hittem pesten vagyok. Meg is lepődtem…. Megtaláltuk a legjobb parkoló helyet és ezek után rávettük magunkat a lehetetlenre, azaz meghódítani a hírhedt CN-Tower-t. Vettünk jegyet, sétáltunk arra amerre mindenkinek mennie kellett. Ugyan úgy volt minden, mint amikor Drága egyetlen unokatesómmal, Anitával mentünk az Empire State Building tetejére. Kényszer fénykép, bombakereső fújkálos csodamasina, várakozás a 220 km/h- val közlekedő liftnél, közben elmélkedés a nagy dolgokról persze magyarul. : ) Csináltam képeket arról, hogy hogy megy fel a lift, de a fülbedugulást és a hiperszónikus érzést nem adja át.  Mellesleg kívülről, mint a sok- sok száz évvel később játszódó hiperszuper modern városokban csak ilyen liftekkel lehet száguldozni mindenfelé. Ami még eszembe jutott az egy mese, talán a Cartoon Network-n ment, olyan, mint a Flinstones csak a jövőben játszódik és hülye színes ruhákban rohangálnak, de annak nem emlékszem a címére….Lényegtelen, úgy nézett ki kívülről és úgy éreztem magam belülről. Persze a rengeteg turistának köszönthetően nem volt annyira élvezhető az üveglapon való fényképezkedés, de azért eléggé meredek érzés több mint 400 m magasságban álldogálni vagy épp guggolni. De én meg tettem, jelentem, bátor voltam! A képek bizonyítják! : ) Aztán persze leszáguldoztunk lifttel, vettünk képeslapot meg én egy Kanadás kitűzőt a tatyómra és hopp, máris a kocsiban termettünk hisz az idő már szinte ágyúdörgéshez hasonlóan kattogott mellettünk, hogy Cserkészbál van. Százszor jobban tetszett, mint Buffalo. Lehet, hogy a Metropolitan érzés miatt, sokkal barátságosabb volt. Persze autópályán rengetegen voltak, szóval döcögve tudtunk csak menni. Mindenesetre gyorsan átöltözünk, belőttük a sérót, smink és gyerünk a bálra. Persze, nem tudom elégszer elmondani, hogy fura érzés volt egyáltalán magyarul beszélgetni. Persze ezeknek az embereknek, akik kijöttek 50 éve a magyar olyan nyelv és kultúra, amit ápolni kell vagy legalább is teljesen fent kell tartani. Még azt is ki merem jelenteni, hogy magyarabbak, mint én, aki eredetileg ott éltem 19 évig, csak valahogy nem figyeltem ilyen apróságokra, mint magyarság. Épp ezért tisztelem és becsülöm őket, hisz rohadt nehéz ilyen dolgokat fenntartani kitartás és hit nélkül. Mondhatnám, hogy ezt a temperamentumot és hozzáállást hiányolom én otthonról. 

Odaértünk végre Hamiltonba, láttam magyar szavakat kiírva és totál összezavarodtam, hisz nem tudtam, hogy most akkor Jóestéttel vagy goodevening-gel köszönjek. Megoldottam egy mosollyal és egy fejbólintással, az nemzetközi! ^^     A bál szerkezeti felépítése úgy nézett ki, hogy kaja-műsor –tánc. az otthon megszokott Katalin bálhoz képest kicsi műsor- kaja- tánc.  A kajáról: rántott husi meg minden, ami magyar és el lehet képzelni, és nem tudtam eldönteni, hogy mit kéne valójában enni hisz mindegyik nagyon jól nézett ki. A műsor: különböző magyar népviseletbe öltözött lányok fiúk hölgyek és úriemberek táncoltak néptáncot, persze magyar népzenére. A gyerekek úgy nyomták a csárdást, hogy én csak néztem. : ) Persze nagyon aranyosak voltak.  Aztán persze volt zene is, amire lehet kezdeni mulatni. A mi asztaltársaságunk megmutatta a kanadai magyar népnek, hogy kell mulatni, hisz bennünk azért eléggé friss az, hogy hogyan mulatunk Magyarországon. Később, Kriszti anyukájától meg is kaptuk, hogy jók voltunk ;). Fél 4 re értünk haza és 4 re kerültem én ágyba.  Reggel Kriszti ébresztett és lányos zavaromban angolul kezdtem beszélni, hogy fent vagyok (Hála Drew-nak) Aztán reggeli utána templomoltunk egyet. PS.: idekint nagyon nagy hangsúlya van a templomba-járásnak és a magyar misének. Olyan érzés, mintha csak ott találkozhatnának a magyarok vasárnaponként. Persze úgy terveztem, hogy majd az utolsó előtti padba meghúzom magam végigülöm és minden szuper lesz, erre nekem kellett vinnem a kelyhet a papnak, mert jajdejó hogy Magyarországról vannak vendégek. Persze Bálint folyamatosan adta az instrukciókat, hogy ezt így, azt úgy, ne aggódjatok nem lesz semmi gáz! : ) A mise után volt egy nagy ebéd és utána jöttünk haza Buffaloba. Furi volt úgymond haza jönni, de mégis hazajöttünk. Még vasárnap este gyorsan, akinek lehetett elújságoltam, hogy voltam Torontoban.

Hát akkor Cleveland marad a következő, amiről beszámolhatok. Hisz csak a kanadai trip lett annyi, mint ami normál esetben egy chapter. De legalább ez is mutatja milyen mély hatást gyakorolt rám a másik oldal! : )

pusz

hugs

Zita    

Chapter 10 - Botanical Garden és a magyarosodás

2009-06-18

Hey Everybody,

Most valószínűleg mindenki dörzsöli a szemét, azon oknál fogva, hisz ez egy elég gyorsan egymás után következő chapter lesz. Igaz, ami igaz az utóbbi időben nem annyira jelentkeztem, de most még a nyári szünet előtt van időm időrendi sorrendbe hoznom magam. Magyarra lefordítva most már nem a távoli, hanem a közelmúltról fogok beszélni. : ) (Persze csak azért, hogy ne kelljen két hónappal ezelőtti dolgokról beszámolnom és fájdítani a szívemet hogy milyen gyorsan telik az idő… :’ ) )

Lehet, hogy kezd egy kicsit snasszá válni, de most is volt AuPair Meeting. Nem akarok szabadkozni, se félrebeszélni, de el vagyok maradva. Jelenleg a valóban szigorú írással megjelenő e-mail-ek miatt vettem rá magam az írásra. Visszatérve, de csak félig… : ) Minden chapter tartalmaz egy (vagy kettő) aupairmeeting-t és általánosságokat. Legalábbis eddig … és most visszaugrok végre valahára a valós szálhoz, azaz aupair meeting-hez. (Tudjátok a többi csak olyan információ, ami sehogy sem kötődik sehová, mégis bele lehet szúrni, ha nagyon akarom ;) éljen az írói szabadság! )

Szóval, ahogy azt előző chapter-ben leírtam (elindultam-eltévedtem- megtaláltam Maját-odaértünk –jól éreztük magunkat-hazamentünk) Most májusban egészen pontosan a hónap 17.(dik) napján megtörtént a következő találkozó. Időjárás: hét ágra süt a nap, meleg van és erősen fúj a szél. Persze mindenki hatalmas jókedvvel érkezik különböző okok miatt. (Később részletezem : ) ) a nagy csapat a Botanical Garden-t látogatta meg. Konkrétan egy hatalmas fedett kertet kell elképzelni rengeteg féle virággal meg növénnyel, olyan mint egy melegház. Ami tetszett, hogy találsz trópusi részt, meg sivatagosat meg egy kis japán mini-fás részt is (elfelejtettem, hogy hogy hívják a fákat talán bonzai vagy valami ilyesmi). Nem volt valami nagy terep, de épp elég volt ahhoz, hogy 6000 db fényképet csináljunk különböző virágokkal.  Jelen helyzetben is a képek többet mesélnek a virágokról és különböző stílusú területekről. Csak gondoltam azért elmondom, hogy voltam ilyenen is. Jah, sztem ilyet találunk Budapesten az állatkertben. Nem utolsó sorban szerintem itt Amerikában valahogy úgy működnek ezek a Botanical Garden–ek, hogy minden nagyvárosban legyen egy, mert meg kell védenünk a földet! Nos, miután elég gyorsan átverekedtük magunkat a kerten ezek után kb. 5 perc gyaloglásra volt tőlünk, de mi határozottan, csakis igazi amerikai módjára, autóval mentünk. Meglátogattuk a Bazilikát. Legalább is úgy nézett ki, mint egy Bazilika a nevére nem emlékszem. Ugyan úgy nézett ki, mint otthon a legtöbb bazilika, gondolok most az egrire és az esztergomira. Kívül nagy, mert spec. templom, belül nagy, mert tényleg templom és tele van festve lüke istenes-angyalos-harcolós képekkel. ( Meglepő hogy Lucifer és a pokol, valahogy nem jelenik meg ilyen helyeken…túl sok Odaátot néztem az utóbbi időben :P) Kritikát levéve, szép volt és totálisan Magyarországon és Európában éreztem magam, kicsit talán még honvágyam is volt és megállapítottam, hogy idecsöppent egy kis normális kultúra ebbe az eszeveszett országba. Persze jól esett már egy kis kultúrát is érezni a levegőben.

Pont a Meetinget megelőző szombaton volt olyan, ami totálisan kettős érzést váltott ki bennem. Katin keresztül, (azok a neumannos kapcsolatok...) mondta néhány magyar egyetemistának, hogy létezem, és akár még fel lehetne venni a contact-t is velem. Mellesleg magyarul élőben addig csak talán két alkalommal, Katival beszéltem meg néhány skype-s beszélgetés anyumékkal. Szóval élőben keveset beszéltem a nyelvet és fura volt magyarul beszélgetni azokban a pillanatokban is. Ez történik, ha intenzív nyelvtanfolyamon veszel részt. Elfelejted a saját nyelvedet; de hogy ez milyen vicces az otthoniaknak, pedig totál nem direct beszélek/beszéltem én akcentussal. Nos, két hónap szervezkedés után sikerült összeszervezni, hogy tudjak a magyar diákokkal találkozni. Fura volt magyarul beleszólni abba a telefonba, amivel normál esetben angolul beszélek és rettentő fura volt magyarul sms-t kapni. A graduation party hatalmas volt, rengeteg új arc, azaz mindenki és persze kapcsolatépítés. Csak hogy mindenki értse, két oldalról jönnek ki ösztöndíjjal; az egyik a CTP-s program a másik meg az orvosok. A CTP nagyon hasznos dolog, és így hogy már összeismerkedtem az alapítóval, akitől kaptam TÚRÓ RUDIT, valószínűleg meg fogom majd próbálni, (ehhez megtettem amit megkövetelt a haza! a szerk. ;) )hogy kikerüljek mesterképzésre olyan hosszú időre. Amilyen hosszú idő alatt be tudod fejezni a képzést (szóval olyan két év kb.) Persze itt a Casinius-n, Niagara University-n vagy a D’Youville-n lehet tanulni, egy biztos, hogy mindegyik nagyon jó. Az orvososdi meg olyan, hogy a négy nagy orvostanos egyetemen Magyarországon ( SOTE; DE; Szeged; Pécs) van egy ösztöndíj, amivel 3 hónapos gyakorlatodat kint töltheted itt Buffaloban és olyan dolgokat látszhatsz, ami otthon már a lehetetlen és elképzelhetetlen határain mozog; itt csak rutin vagy kicsit nehéz. Plusz olyanokkal, akik kint élnek vagy dolgoznak. Ezért volt vicces, amikor mindenki kérdezte tőlem, hogy melyik egyetemre járok? meg ctp? vagy éppen orvos vagyok? ….nem-nem….csak egy aupair, aki szinte merő véletlenségből került ide. teljesen más úton-módon, de ugyan oda jutottam. Nos, hát velük csaptunk egy hatalmas bulit és 4 órára keveredtem haza. :$ Ezek után 10 kor kénytelen voltam felkelni, hisz a biológiai órám kirugdosott az ágyból. Szóval, így mentem utána találkozni a többi csajjal, meg vezetni, meg mesélni és mesélni. : ) Hát persze hogy nem lehetett levakarni az arcomról a mosolyt.

Persze az egyre jobbuló időnek köszönhetően, megpróbálok minél többet gyalogolni a csajokkal vagy minél több időt tölteni a szabadban Zoé-val. Ezen oknál fogva minimum heti egyszer elmegyünk a Delaware Parkba a játszótérre és megnézzük a parkkal összetartozó tavat, ahol meg vannak kergülve a halak és ugrálnak kifelé. Valószínűleg betegek és ugyan az az öngyilkos hajlam ragadt rájuk, mint azokra a halakra, akik a kenuba ugrálnak. : ) De az elsődleges cél mindig az, hogy menjünk köveket dobálni a tóba, persze így lehet gyakorolni számolás, meg ki tudom engedni a fáradt gőzt úgy, hogy még Zoé sem unatkozik. Persze, lehet kicsit bután hangzik, de olyan tök jó érzés a sok stressz után csak azt nézni, hogy hogy kelt hullámokat egy apró kavics. Persze minden egyes kavics a Tiszára emlékeztet és Tisza-túrára, ezzel mindig csalok egy mosolyt a saját arcomra. Legutóbb buborékokat fújattam a széllel, ami Zoénak is nagyon profin ment és persze sikerült a legnagyobb profizmussal a betonra önteni az összes buborékot csináló lötyit is. So, no more bubbles…. Hétvégente, amikor jó az idő és van kedvem (azaz mindig) megyek a parkba. Gyakorlok a meteorral vagy épp olvasok ugyanazon a padon Laurell K. Hamiltont. Egy zavaró tényező van, és az a forgalom és az a rohadt fagyis autó, aminek olyan fülbemászó dallama még két nap után is a fejemben jár. Az autókról meg csak annyit hogy annyit kell nézegetnem, meg vezetnem, hogy felüdülés csak zöldet látni. Persze zöldet hallani sokkal nehezebb a park nagyságából kifolyólag…. De már annak is örülök, ha már legalább a szemem nyugalmat lát. Így ismerkedtem össze Lucas-szal és Jim-mel. Lucas egy nagy fekete és nagyon barátságos eb és Jim a gazdája. Mint kiderült később Jim-nek kávé-tea és minden, ami ehhez köthető üzlete van az Elmwoodon… : ) Az az üzlet, amibe terveztem benézni a bögrék és anyumnak való kávéfőző miatt.

Gyorsan akkor párhuzamot is vonnék a kávéüzletből a kávé és tea hagyományok elmeséléséhez. Akik kicsit is jobban ismernek, azok tudják, hogy általánosságok című rovatunk következik. Rengeteg kisebb (Spot) nagyobb (Starbucks) kávézó fellelhető a környéken és persze minden amerikai nagy és kisvárosban. Tipikus képként jelenik meg előttünk, ahogy a Szex and the City képkockáin hatalmas papír pohárral, kupakkal a tetején rohangálnak az emberek. Persze a jobbak már saját rohangálós fém bögrével járkálnak, és már úgy mennek be a kávézóba, hogy akkor abba kérnék a koffeinnel teletömött sötét löttyöt. Én persze hatalmas jó ötletnek tartom és díjazom, de ahogy ismerem magam, sztem mindig otthon hagynám. Ezért nem is vettem még magamnak egyet sem. Így marad a papír poharas verzió, ami már a modern kávéfogyasztás jelképeként jelenik meg. Magyarországon, pontosabban Budapesten is kezd mindez kialakulni; igaz Starbucks-szal még nem, de lógó szempontjából hasonló kávézóval már találkoztam vagy épp a CCC-vel (California Caffee Company), ami amerikai hagyományokon nyugszik. (Ekkor még nem volt Costa Budapesten emlékeim szerint.) Itt kihagyhatatlan módon meg kell említenem a Grande és Mucho kifejezéseket, amik közepes és nagy méretezésre vonatkozik; legalább is a Spotban. A kávé gyenge lötty, nem olyan, mint amit otthon a jó öreg kotyogósból kapunk. Teából a chai a menő és a green. : ) Aki teheti, az kávéval kezdi a napot, ezért van, hogy pl. a Spot már reggel 6 kor nyit és este 10 – 11 körül zár.

Akkor történt még olyan is, hogy Memorial Day. Nos, ez olyan ünnep ahol megünnepelnek mindenkit, aki akármilyen háborúban, amiben Amerika részt vett, meghalt. Minden nemzeti hőst. Nincs külön kategorizálva, mint otthon, hogy akkor most 1848 vagy 1956. Május 25.-e lett a közös ünneplős nap. Annyit lehetett észrevenni, hogy mindenhol kicsi amerikai zászlók lobogtak a temetőben. Amiért fontos volt számomra ez az ünnep, az az, hogy 3 egymást követő napon nem kellett dolgoznom. Thanks God. Sosem fogom elfelejteni, hogy hétfő reggel nem kellett felkelnem fél 8 előtt 5 perccel. : )

Nem utolsó sorban tudom, hogy kell igazi amerikai almás pitét sütni. Kaptam és láttam hiteles a legeslegjobb almás pite receptet. ;)

Legközelebb beszámolok bővebben Torontóról és Clevelandről is, de ide már nem akartam beszorítani.

Take care and i send a lot of hugs for everybody who is at home.

Zita a. Sütike a. Cookie 

Chapter 9 - Sütiségek

2009. május 10.

Hey,

Úgy döntöttem, hogy rengeteg információm van vagy legalább is nehéz lenne elmondani egy chapterben. Így itt a következő chapter; csak azért, mert megígértem, hogy kisebb-nagyobb időközönként, de jelentkezem! : )

Mielőtt elkezdenék beszélni a Devils Hole-ról és elmondanám az érzést, amit a képek talán átadnak, előtte le kell szögeznem, hogy rengeteg kisebb nagyobb nemzeti park van szanaszét az országban. Vannak persze nagyobbak, is mint például a Yellowstone National Park, de a kisebbekről is szót kell ejtenem (A kisebbeket állami parkoknak nevezik, de ez mindig attól függ, hogy mekkora). A Niagara vízesés is egy ilyen ’state’ park. Legutóbb a Devils Hole-t néztük meg. Konkrétan annyi az egész, hogy van a Niagara folyó és ennek partján lehet végigsétálni. A másik oldal persze már Kanada. Jó kis túra mellesleg. Azt kell tudni erről a helyről és azért State Park, mert nyugat New York állam és NYC is innen kapja az áramellátást. A vízesés és a Niagara folyó által keltett energia a beépített turbinákon keresztül árammá változik, és bumm, van fény éjszaka. Igen nem természetes képződmény, körülbelül a Tisza szabályozásához tudnám hasonlítani, csak itt kicsit speciálisabb. Próbáltam lefényképezni Mekkora energiáról is beszélünk, konkrétan biztos, hogy nem merészkednék rá kenuval, még vad-vízi evezésnek is durva. 

Történt még Áprilisban, ami általában minden hónapban történik. Aupair-meeting! :D Arline-nak köszönhetően mindig újabb és másabb helyeken találkozunk. Több oka is van, először is az, hogy ne a gyerekvigyázáshoz kötődjön, másodszor is érezzük jól magunkat és ismerjük meg egy kicsivel jobban azt a helyet ahol élünk egy darabig.  Nos, Arline úgy döntött, hogy most egy kreatív találkozásnak szenteljük a vasárnap délutánunkat. Olyan helyet kell elképzelni, mint egy kreatív szoba csak nagyobb hisz üzletről beszélünk. Na, csak kibököm végre üvegfestés (igazi üvegfesték, igazi üveg) Akár még Tiffany lámpát is csinálhatsz magadnak, ha van elég pénzed megcsinálni. Mindemellett kerámia tárgyak készítése, valamint festése. Mindenki kiválasztott magának vmilyen kerámiát és azt festegette. Én még ilyen néma csendet nem hallottam, mint ott akkor a teremben… Persze két oka is volt: rengeteg volt az új arrival és persze mindenki koncentrált a saját műalkotására. Jaj, de majdnem el is felejtettem elmesélni a story-t, ahogy odaértünk, hisz az volt aztán a kaland. ; ) Jelen helyzetben simán felvételt nyernék a tapolcai extreme-k csapatába. Szerény bevallásom szerint persze. :$ A történet a következő volt. Az új leányzó, aki Melanie helyére jött felhívott, hogy esetleg nem e tudnám felvenni és együtt menni el a meetingre. Mert, hogy Melanie mondta Maja-nak, hogy engem nyugodtan hívhat! Azért már ez is büszkeséggel tölti el a szívem : ) Kérdeztem a címet, nos itt kezdődtem a problémák hisz nem tudta pontosan elmondani. Nos, amit én megértettem belőle azt beírtam a google keresőbe és talált is olyan utcát Buffaloban és még útba is esett; szóval örültem. Lebeszéltük vasárnap hívtam, hogy egy picit kések, de ne aggódjon, odaérünk és megtaláljuk. Mondta, hogy oks rendben van. Gurulok az utcában és 163 nál elfogytak a házak, amit nem értettem hisz 196 alatt lakik. Hívom, hol vagy hisz én itt vagyok, de nincs meg a ház konkrétan nem létezik. Mondja, hogy akkor baj van hisz ő meg kint áll a ház előtt. Na, mondom, megmondanád még egyszer az utca nevét és akkor jött a megvilágosodás. Fél óra autókázásnyira volt egy- egy betűben különböző, létező utca. Hál’ istennek volt nálam térkép, a biztonság kedvéért még Debby-vel is beszéltem, aki Maja host anyukája. Lényeg hatalmast koppant a dolog. Gyorsan összeszedtem Maját és ucek a találkozásra, persze írtam Tabitának hogy késünk nekem köszönhetően….. Mint kiderült a csajszi akit összeszedtem most végzett otthon egyetemen és Boszniából jött. Megvitattuk, hogy én már voltam Boszniában piramist nézni. Lényeg a lényeg volt egy csomó közös témánk. : ) Visszaugorva, festettünk cserepet, hazajöttünk. Jó volt és persze megerősítette bennem azt a tényt, hogyha el is tévedek, akkor is odajutok, ahová akarok, csak szükségem van egy papíralapú térképre… : )

Egészen Május 14.-ig jártam suliba, minden kedden és csütörtökön 5 órától fél 8-ig. Három dolog van, amit ezzel kapcsolatban le szeretnék írni. Először is a szülinapom (b-day) csütörtökre esett és épp újabb tesztet írtunk. A hatalmas koncentrációban észre se vettem, de Steven egy nagy tálca sütivel állt az asztala mellett. Én meg csak nézek, hogy most mi is történik. Mint kiderült mondta a tesójának és az anyukájának, hogy van egy magyar diákja és sütöttek nekem sütit, mert hát szülinapom van. Piskótatekercs…. linzer….odáig meg vissza voltam. Mindegyik harapást kiélveztem hisz itt nem olyan gyakori a nagymama -féle lekváros linzerkarika….porcukorral…húúú most így visszaemlékezve és összeugrik a nyál a számban. : )  Azt le se kéne írnom, de gondolhatja mindenki milyen jól esett. Meg persze a rengeteg köszöntés, amit kaptam azokat is nagyon szépen köszönöm. Másodszor is május 12-én vizsgáztunk, hatalmas para volt hisz nem akartam késni, meg mellette tanulnom is kellett volna. Mindig csak a munka… Kb. kétszer átolvastam a jegyzeteimet és annyi volt a készülésem. Két napra rá Steven küldött e-mailt, hogy sikerült a vizsgám, de nem tudtam, hogy milyenre. Miután megkérdeztem, hogy mégis úgy hányasra, meg hogy mik a hibák, közölték velem, hogy csak a szemeszter végén tudom meg hisz mindenkit levélben kiértesítenek. Gondolhatjátok, hogy vártam mindennap a postást, mint a messiást. Meglepetésemre A-ra vizsgáztam 91%-os vizsgát írtam, ami magyarra lefordítva annyit, jelet hogy két hibát ejtettem. :D Az egész vizsga jegy és vizsga témát megünnepeltem egy hatalmas pohár jégkrémmel és egy filmmel. : ) Utolsó információként, ami ehhez a témához kapcsolódik, hogy most a kemény 4 creditem papíron való megjelenéséről próbálok dokumentumot szerezni, de érdekesen intézik itt a dolgokat. Szóval ez ügyben még meg kell kérdeznem pár embert és még lesz néhány köröm az ECC főépületében.

Történt még olyan is hogy egyszer már nagyon éhes voltam vmi normális kajára és rászántam magam a főzésre. Igaz erről nem csináltam képet, de rakott karfiolt készítettem, olyan jó kis husisat- karfiolosat! Mindent megcsináltam megfőztem, összeraktam rétegeltem, elsimítottam. Az utolsó lépést persze csak akkor akartam megejteni, amikor mindenki otthon lesz, azaz bedobni a sütőbe, hogy összesüljön. Addig lefedtem és hagytam, hogy majd kicsit később, de megcsinálom. Egy kerek órával később, amikor lebattyogtam a konyhába látom, mindenki ezerrel tömi a majmot… Én meg álltam hatalmas kérdőjelekkel a fejem fölött, hogy ’most ti ügye nem a rakott karfiolt eszitek?!’ De igen…. Megkezdték a konkrétan sütés nélküli karfiol megevését. Majdnem gutaütést kaptam, hogy elrontották a szerzeményem, de persze agyon lettem dicsérve, hogy ilyen jót még nem ettek. Én meg hát nem tudom így félkészem még sosem próbáltam. De megették és ízlett nekik…. Hát én ezt csak a rakott karfiol esetének hívom.

Talán általánosság rovatba belefér, de nem tudtam eldönteni. A nagybetűs Amerikában úgy van kialakítva néhány könyvesbolt, mint például Barns and Noble, hogy hatalmas könyvesboltot képzelj el, hatalmas gyerekszekcióval, hatalmas újság kínálattal és hatalmas speciális papír és könyvkötéses naplóvezetésre vagy akármire használható tartozékokkal és üres könyvekkel. (na, most a magyartanárok erre a mondatra fogják e fejüket) a minden hatalmasságok mellett bele lehetett botlani egy hatalmas kávézóra a könyvesboltban! Amin én meglepődtem hisz könyvesboltba azért megy az ember, hogy könyvet vegyen, a merészebbek Magyarországon lemernek ülni a könyvesboltban és elkezdik olvasni a könyvet, amelyik épp, érdekli őket. De a szúrós szemű, bajuszos eladó nénik nagyon csúnyán tudnak nézni, ha épp megtalálnak és tettem érnek! Itt ez teljesen természetes, még asztalok is vannak, hogy le tudj ülni normálisan egy mocca mellé. Persze nem csak könyveket nézhetsz meg így beleolvashatsz, ugyanúgy az újságokat is és minden mást. Én arra gondoltam, hogy marketing szempontból valószínűleg jobban megéri az üzletnek és persze a kávézónak is (Starbucks). Ebből az okból kifolyólag olyan üzletek is kialakultak ahol 30 – 70 % -kal olcsóbban meg tudod venni ugyanazokat a könyveket, hisz vmi miatt megkarcolódott vagy kicsit megtört a borítás, ami okot ad arra, hogy úgysem fogják megvenni a könyvet hisz ’hibás’. Nos, ezek a boltok ahová én járok. Így vettem Narniát öcsémnek 8 dollár helyett másfélért! :P

A másik általánosság, ami engem zavar az a magasság…. Én a 170 centimmel topmodellnek is elmehetnék hisz itt az átlagmagasság kb. 155cm. Szóval szinte mindenkire, az emberek 80%-ra le kell néznem. Nem csak a csajokra, a pasikra is. Ez annyira kiábrándító. Én csak Evelin-méretű embereknek hívom őket. : )

Magamról csak annyit tudok mesélni, hogy folyamatosan dolgozom napi 11-12 órákat, hétfőtől péntekig és mostanában még hétvégén is. De ami vigasztal, hogy hétvégente sosem unatkozom, és mindig van vmi új, amit csinálhatok, felfedezhetek és persze új emberekkel ismerkedhetek meg. Sokat van eszembe az otthon hagyott dolgaim, barátok, helyek, lila dolgok és minden egyes alkalommal megállapítom, hogy jó hely ez a Magyarország kicsit lehetetlennek tűnik élni benne, de azért szeretjük. Mindezek után visszarángatom magam az amerikai valóságba, hogy mit is tudnék most otthon csinálni? És a következő gondolat persze az, hogy jó helyen vagyok én most itt. Megvan az oka és a miértje, hogy itt vagyok, és nem akarok annyira hazamenni. De hogy beteljesítsem, hogy valóban egyszer itt fogok lakni kisebb nagyobb időközönként vagy legalább is törekedni fogok rá. Megvannak a kapcsolatok és az ötletek hogy hogyan és miképpen. ;) Ez olyan tudjátok, hogy a lehetőség adott csak meg kell keresni. Hisz nem lennék itt, ha nem kerestem volna.

Na, most úgy hirtelen ezek történtek.

million hugs

Zita

 Folyt. köv.