2009-06-18
Hey Everybody,
Most valószínűleg mindenki
dörzsöli a szemét, azon oknál fogva, hisz ez egy elég gyorsan egymás után
következő chapter lesz. Igaz, ami igaz az utóbbi időben nem annyira jelentkeztem,
de most még a nyári szünet előtt van időm időrendi sorrendbe hoznom magam.
Magyarra lefordítva most már nem a távoli, hanem a közelmúltról fogok beszélni.
: ) (Persze csak azért, hogy ne kelljen két hónappal ezelőtti dolgokról
beszámolnom és fájdítani a szívemet hogy milyen gyorsan telik az idő… :’ ) )
Lehet, hogy kezd egy kicsit
snasszá válni, de most is volt AuPair Meeting. Nem akarok szabadkozni, se
félrebeszélni, de el vagyok maradva. Jelenleg a valóban szigorú írással
megjelenő e-mail-ek miatt vettem rá magam az írásra. Visszatérve, de csak
félig… : ) Minden chapter tartalmaz egy (vagy kettő) aupairmeeting-t és
általánosságokat. Legalábbis eddig … és most visszaugrok végre valahára a valós
szálhoz, azaz aupair meeting-hez. (Tudjátok a többi csak olyan információ, ami sehogy
sem kötődik sehová, mégis bele lehet szúrni, ha nagyon akarom ;) éljen az írói
szabadság! )
Szóval, ahogy azt előző
chapter-ben leírtam (elindultam-eltévedtem- megtaláltam Maját-odaértünk –jól
éreztük magunkat-hazamentünk) Most májusban egészen pontosan a hónap 17.(dik)
napján megtörtént a következő találkozó. Időjárás: hét ágra süt a nap, meleg
van és erősen fúj a szél. Persze mindenki hatalmas jókedvvel érkezik különböző
okok miatt. (Később részletezem : ) ) a nagy csapat a Botanical Garden-t
látogatta meg. Konkrétan egy hatalmas fedett kertet kell elképzelni rengeteg féle virággal
meg növénnyel, olyan mint egy melegház. Ami tetszett, hogy találsz trópusi
részt, meg sivatagosat meg egy kis japán mini-fás részt is (elfelejtettem, hogy
hogy hívják a fákat talán bonzai vagy valami ilyesmi). Nem volt valami nagy terep,
de épp elég volt ahhoz, hogy 6000 db fényképet csináljunk különböző
virágokkal. Jelen helyzetben is a képek
többet mesélnek a virágokról és különböző stílusú területekről. Csak gondoltam
azért elmondom, hogy voltam ilyenen is. Jah, sztem ilyet találunk Budapesten az
állatkertben. Nem utolsó sorban szerintem itt Amerikában valahogy úgy működnek
ezek a Botanical Garden–ek, hogy minden nagyvárosban legyen egy, mert meg kell
védenünk a földet! Nos, miután elég gyorsan átverekedtük magunkat a kerten ezek
után kb. 5 perc gyaloglásra volt tőlünk, de mi határozottan, csakis igazi
amerikai módjára, autóval mentünk. Meglátogattuk a Bazilikát. Legalább is úgy
nézett ki, mint egy Bazilika a nevére nem emlékszem. Ugyan úgy nézett ki, mint
otthon a legtöbb bazilika, gondolok most az egrire és az esztergomira. Kívül
nagy, mert spec. templom, belül nagy, mert tényleg templom és tele van festve
lüke istenes-angyalos-harcolós képekkel. ( Meglepő hogy Lucifer és a pokol,
valahogy nem jelenik meg ilyen helyeken…túl sok Odaátot néztem az utóbbi időben
:P) Kritikát levéve, szép volt és totálisan Magyarországon és Európában éreztem
magam, kicsit talán még honvágyam is volt és megállapítottam, hogy idecsöppent
egy kis normális kultúra ebbe az eszeveszett országba. Persze jól esett már egy
kis kultúrát is érezni a levegőben.
Pont a Meetinget megelőző
szombaton volt olyan, ami totálisan kettős érzést váltott ki bennem. Katin
keresztül, (azok a neumannos kapcsolatok...) mondta néhány
magyar egyetemistának, hogy létezem, és akár még fel lehetne venni a contact-t
is velem. Mellesleg magyarul élőben addig csak talán két alkalommal, Katival
beszéltem meg néhány skype-s beszélgetés anyumékkal. Szóval élőben keveset
beszéltem a nyelvet és fura volt magyarul beszélgetni azokban a pillanatokban
is. Ez történik, ha intenzív nyelvtanfolyamon veszel részt. Elfelejted a saját
nyelvedet; de hogy ez milyen vicces az otthoniaknak, pedig totál nem direct
beszélek/beszéltem én akcentussal. Nos, két hónap szervezkedés után sikerült
összeszervezni, hogy tudjak a magyar diákokkal találkozni. Fura volt magyarul
beleszólni abba a telefonba, amivel normál esetben angolul beszélek és rettentő
fura volt magyarul sms-t kapni. A graduation party hatalmas volt, rengeteg új
arc, azaz mindenki és persze kapcsolatépítés. Csak hogy mindenki értse, két
oldalról jönnek ki ösztöndíjjal; az egyik a CTP-s program a másik meg az orvosok.
A CTP nagyon hasznos dolog, és így hogy már összeismerkedtem az alapítóval,
akitől kaptam TÚRÓ RUDIT, valószínűleg meg fogom majd próbálni, (ehhez
megtettem amit megkövetelt a haza! a szerk. ;) )hogy kikerüljek mesterképzésre
olyan hosszú időre. Amilyen hosszú idő alatt be tudod fejezni a képzést (szóval
olyan két év kb.) Persze itt a Casinius-n, Niagara University-n vagy a
D’Youville-n lehet tanulni, egy biztos, hogy mindegyik nagyon jó. Az orvososdi
meg olyan, hogy a négy nagy orvostanos egyetemen Magyarországon ( SOTE; DE;
Szeged; Pécs) van egy ösztöndíj, amivel 3 hónapos gyakorlatodat kint töltheted
itt Buffaloban és olyan dolgokat látszhatsz, ami otthon már a lehetetlen és
elképzelhetetlen határain mozog; itt csak rutin vagy kicsit nehéz. Plusz
olyanokkal, akik kint élnek vagy dolgoznak. Ezért volt vicces, amikor mindenki
kérdezte tőlem, hogy melyik egyetemre járok? meg ctp? vagy éppen orvos vagyok?
….nem-nem….csak egy aupair, aki szinte merő véletlenségből került ide. teljesen
más úton-módon, de ugyan oda jutottam. Nos, hát velük csaptunk egy hatalmas bulit
és 4 órára keveredtem haza. :$ Ezek után 10 kor kénytelen voltam felkelni, hisz
a biológiai órám kirugdosott az ágyból. Szóval, így mentem utána találkozni a
többi csajjal, meg vezetni, meg mesélni és mesélni. : ) Hát persze hogy nem
lehetett levakarni az arcomról a mosolyt.
Persze az egyre jobbuló időnek
köszönhetően, megpróbálok minél többet gyalogolni a csajokkal vagy minél több
időt tölteni a szabadban Zoé-val. Ezen oknál fogva minimum heti egyszer
elmegyünk a Delaware Parkba a játszótérre és megnézzük a parkkal összetartozó
tavat, ahol meg vannak kergülve a halak és ugrálnak kifelé. Valószínűleg
betegek és ugyan az az öngyilkos hajlam ragadt rájuk, mint azokra a halakra,
akik a kenuba ugrálnak. : ) De az elsődleges cél mindig az, hogy menjünk köveket
dobálni a tóba, persze így lehet gyakorolni számolás, meg ki tudom engedni a
fáradt gőzt úgy, hogy még Zoé sem unatkozik. Persze, lehet kicsit bután
hangzik, de olyan tök jó érzés a sok stressz után csak azt nézni, hogy hogy
kelt hullámokat egy apró kavics. Persze minden egyes kavics a Tiszára
emlékeztet és Tisza-túrára, ezzel mindig csalok egy mosolyt a saját arcomra.
Legutóbb buborékokat fújattam a széllel, ami Zoénak is nagyon profin ment és
persze sikerült a legnagyobb profizmussal a betonra önteni az összes buborékot
csináló lötyit is. So, no more bubbles…. Hétvégente, amikor jó az idő és van
kedvem (azaz mindig) megyek a parkba. Gyakorlok a meteorral vagy épp olvasok
ugyanazon a padon Laurell K. Hamiltont. Egy zavaró tényező van, és az a
forgalom és az a rohadt fagyis autó, aminek olyan fülbemászó dallama még két
nap után is a fejemben jár. Az autókról meg csak annyit hogy annyit kell
nézegetnem, meg vezetnem, hogy felüdülés csak zöldet látni. Persze zöldet
hallani sokkal nehezebb a park nagyságából kifolyólag…. De már annak is örülök,
ha már legalább a szemem nyugalmat lát. Így ismerkedtem össze Lucas-szal és
Jim-mel. Lucas egy nagy fekete és nagyon barátságos eb és Jim a gazdája. Mint
kiderült később Jim-nek kávé-tea és minden, ami ehhez köthető üzlete van az
Elmwoodon… : ) Az az üzlet, amibe terveztem benézni a bögrék és anyumnak való
kávéfőző miatt.
Gyorsan akkor párhuzamot is
vonnék a kávéüzletből a kávé és tea hagyományok elmeséléséhez. Akik kicsit is
jobban ismernek, azok tudják, hogy általánosságok című rovatunk következik.
Rengeteg kisebb (Spot) nagyobb (Starbucks) kávézó fellelhető a környéken és
persze minden amerikai nagy és kisvárosban. Tipikus képként jelenik meg előttünk,
ahogy a Szex and the City képkockáin hatalmas papír pohárral, kupakkal a
tetején rohangálnak az emberek. Persze a jobbak már saját rohangálós fém
bögrével járkálnak, és már úgy mennek be a kávézóba, hogy akkor abba kérnék a
koffeinnel teletömött sötét löttyöt. Én persze hatalmas jó ötletnek tartom és díjazom,
de ahogy ismerem magam, sztem mindig otthon hagynám. Ezért nem is vettem még
magamnak egyet sem. Így marad a papír poharas verzió, ami már a modern
kávéfogyasztás jelképeként jelenik meg. Magyarországon, pontosabban Budapesten
is kezd mindez kialakulni; igaz Starbucks-szal még nem, de lógó szempontjából
hasonló kávézóval már találkoztam vagy épp a CCC-vel (California Caffee
Company), ami amerikai hagyományokon nyugszik. (Ekkor még nem volt Costa Budapesten emlékeim szerint.) Itt kihagyhatatlan módon meg
kell említenem a Grande és Mucho kifejezéseket, amik közepes és nagy
méretezésre vonatkozik; legalább is a Spotban. A kávé gyenge lötty, nem olyan,
mint amit otthon a jó öreg kotyogósból kapunk. Teából a chai a menő és a green.
: ) Aki teheti, az kávéval kezdi a napot, ezért van, hogy pl. a Spot már reggel
6 kor nyit és este 10 – 11 körül zár.
Akkor történt még olyan is, hogy
Memorial Day. Nos, ez olyan ünnep ahol megünnepelnek mindenkit, aki akármilyen
háborúban, amiben Amerika részt vett, meghalt. Minden nemzeti hőst. Nincs külön
kategorizálva, mint otthon, hogy akkor most 1848 vagy 1956. Május 25.-e lett a
közös ünneplős nap. Annyit lehetett észrevenni, hogy mindenhol kicsi amerikai
zászlók lobogtak a temetőben. Amiért fontos volt számomra ez az ünnep, az az,
hogy 3 egymást követő napon nem kellett dolgoznom. Thanks God. Sosem fogom
elfelejteni, hogy hétfő reggel nem kellett felkelnem fél 8 előtt 5 perccel. : )
Nem utolsó sorban tudom, hogy
kell igazi amerikai almás pitét sütni. Kaptam és láttam hiteles a legeslegjobb
almás pite receptet. ;)
Legközelebb beszámolok bővebben
Torontóról és Clevelandről is, de ide már nem akartam beszorítani.
Take care and i send a lot of
hugs for everybody who is at home.
Zita a. Sütike a. Cookie
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése